Csütörtök reggel megnyílt Szekszárdon az első Libri könyvesbolt az Arany János utcai Lidl áruház mellett. A megnyitón az első ötven vásárlót egy-egy könyvvel ajándékozták meg, a gyermekeket pedig egész napos programokkal – kvízzel és matricákkal – várták.
A bolt előtt kialakított olvasósarok a járókelők számára is lehetőséget kínál az ismerkedésre az üzlet kínálatával. A Libri megnyitásával Szekszárd lett az utolsó vármegyeszékhely, ahol könyvesbolt nyílt az országos hálózatban.
A Libri Szekszárd Könyvesbolt a nyitási héten, június 19. és 22. között 10 százalékos kedvezményt biztosít minden papíralapú könyvre. A zöld matricával ellátott második könyvet ajándékba adják július 13-ig, míg a pink matricás könyvek ára június végéig 30–70 százalékkal csökkentett.
Diákigazolvánnyal rendelkező középiskolások és egyetemisták ajándékba kapják Visky András Vissza a nyomokon című kötetét. A nyitási hét keretében június 21-én, szombaton 11 órától dedikálással egybekötött könyvbemutatót tartanak Patkó Ágnes Gyilkos borvidék című regényéről, Orbán György közreműködésével.
A szekszárdi Libri hétfőtől szombatig 9 és 19 óra, vasárnap 10 és 18 óra között tart nyitva.
Nyitókép: Jean Voiculescu / Getty images
***